Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sailor Moon

 

A Sailor Moon, (Bishōjo Senshi Sailor Moon (美少女戦士セーラームーン), Varázslatos álmok [1]) egy japán manga és anime, mely alaptípusa lett a "magical girl"-történeteknek[2]. Hősei különleges képességekkel rendelkező lányok, akik erejüket a gonosz elleni harcra használják. Az eredeti történet egy képzeletbeli királyság sztoriját meséli el, mely egykoron az egész Naprendszerben jelen volt, ám a huszadik század végén ennek a királyságnak a védelmezői újjászületnek, ahogy a gonosz visszatér. A Holdharcosok (Sailor Senshi) jellegzetes egyenruhát, a japán iskoláslányok egyenviseletére nagyon hasonlítót hordanak, neveiket pedig a Naprendszer égitestjeiről kapták. A történetben jól megfér egymás mellett a japán kultúra és a görög-római mitológia.

A Sailor Moon megjelenése előtt Takeucsi Naoko, a hősök kitalálója elkészített egy Codename: Sailor V című mangát, mely egy különleges képességekkel megáldott lány kalandjait mesélte el, aki a szerelem és az igazság nevében küzdött a földlakók energiáit megszerezni kívánó Dark Agency ellen. A képregényből animét szerettek volna készíteni, s ekkor Takeucsi úgy döntött, Sailor V legyen csak egy újonnan létrehozott harcoscsapat egyik tagja. Mivel kedvelte a Power Rangers stílusát, ezért egy ahhoz eléggé hasonló alapokra helyezte a sztorit. Új mangát készített, ebből készítették aztán az animét, a videojátékokat, vagy az élőszereplős műsorokat. A hősök jellegzetes viselete, a "sailor fuku", Takeucsi főszerkesztőjének ötlete volt.[3]

 

A történet

Sailor Moon brossa a legvégső formájában

A Sailor Moon sajátos egyvelege a valóságnak és a képzeletnek. A történet Tokióban játszódik, annak Minato kerületében, s végül annak Azabu-Júban városrészében. Minden egyes helyszín, amely a művekben szerepel, a valóságban is létezik, bár néha egészen más funkcióban. Itt él a történet főhőse, Cukino Uszagi, aki egy átlagosnak mondható japán tizenéves lány. Kicsit szétszórt, rendetlen, folyton elkésik az iskolából, de imád nagyokat enni és szereti a helyes fiúkat is. Minden tulajdonsága ellenére ő lesz a történet főhőse, ugyanis küldetése már előre el volt döntve.

Az Univerzum létrejötte óta törvényszerű, hogy csillagok születnek és halnak meg. Mindennek forrása a Galaktikus Bölcső, ahol a felragyogó fények egy-egy életet is jelképeznek. A világegyetem létrejöttekor azonban egyvalaminek, a Káosznak nem sikerült fényesen ragyogó csillagként kiteljesednie. A történet alapkonfliktusa, a magány itt jelenik meg először: az egyedül maradt Káosz lelkében gyökeret ver a kétségbeesés, emiatt lelke megromlik és gonosszá válik. Mindent annak rendel alá, hogy egyesülhessen a többi csillaggal, ahogy régen is volt, ez azonban csak úgy lehetséges, ha leigázza őket és elpusztítja a világokat. Szerencsére a fényesen ragyogó csillagok is hatalmas erőket rejtenek magukban: birtokosaik úgynevezett Sailor Szensik, akik erejüket a jó szolgálatába állítva az ősidőkkel ezelőtti "Sailor Wars" során megküzdöttek a gonosszal. Egyedül azonban nem lettek volna rá képesek, csak a legerősebb harcos, Sailor Galaxia segítségével, aki végül testébe zárta a Káoszt, hogy megóvja tőle a világot. Azonban idővel elhatalmasodott rajta, és átvette az uralmat teste felett. S mint ilyen, ismét elindult, hogy meghódítsa a világot.

Sok idő elteltével (de hozzánk képest még mindig a múltban) a Holdon egy szép királyság létezett, az Ezüst Millennium. A feladata az volt, hogy egy mitikus kő, az Ezüstkristály segítségével védelmezze a felemelkedő emberi civilizációt, mint egy őrangyal. A Hold hercegnője, Serenity, és a Föld hercege, Endymion között azonban szerelmi kapcsolat alakult ki, noha a holdiaknak tilos volt lemenniük a Földre. Ez a szerelem azonban tragikusan rosszkor kezdődött: a Káosz egyik megnyilvánulási formája, a sötét entitás, Metalia királynő szemet vetett az Ezüstkristályra. Ha azt képes lenne megszerezni, uralkodhatna az egész Földön, és talán a világon is. Ennek érdekében a holdiak életére féltékeny emberek lelkében gyűlöletet szított, akik elpusztították az Ezüst Millenniumot egy boszorkány, Beryl segítségével. A Hold királynője, Serenity királynő azonban utolsó erejével, az Ezüstkristály segítségével ideiglenesen elzárta a gonoszt, lányának, szerelmesének, harcostársainak, és két tanácsadójának pedig az újjászületés esélyét adta meg egy boldogabb jövőben. A Föld és a Hold királyságai elpusztultak, a civilizáció pedig csak a Földön feljődött ki újra - egészen a huszadik század végéig, amikor a gonosz ismét megjelent, hogy revansot vegyen, és beteljesítse küldetését.

A Sailor Moon története öt részre osztható, s ezek az animében éppúgy leképeződnek, mint a mangában. Ezek a következők:

  • Dark Kingdom (Sötétség Birodalma) (Sailor Moon)
  • Black Moon (Fekete Hold) (Sailor Moon R)
  • Mugen/Infinity (Csend korszaka) (Sailor Moon S)
  • Dream (Vándorcirkusz) (Sailor Moon SuperS)
  • Stars (Csillagharcosok) (Sailor Moon Sailor Stars)

A manga kiegészül Sailor V (azaz Sailor Venus, Vénusz tündér, Aino Minako) történetével, mintegy előzményként megjelenve. Az anime pedig a második és az ötödik sorozat elején tartalmaz néhány, a cselekmény összekötésére szolgáló epizódot.

A történet rövid összefoglalása

A Sailor Moon főhőse Cukino Uszagi (játékosan becézve Bunny), egy életvidám, de kicsit lusta, rendetlen és falánk lány, aki egy napon találkozik Lunával, a fekete macskával. Ő mondja el a lánynak, hogy ő igazából "Sailor Moon" (Holdtündér), akinek küldetése van: megkeresni a rég elveszettnek hitt Holdhercegnőt, s megvédeni az ártatlanokat. Bunny legfőbb ellenségei a Dark Kingdom (Sötétség Birodalma) tábornokai, akik reinkarnálódtak, akárcsak ő. Réges-régen a gonosz erők megtámadták a Hold békés királyságát, és bár akkor visszaverték őket, a birodalom elpusztult. A királyság uralkodónője azonban lányát, a hercegnőt, annak szerelmesét, és az őt védelmező harcosokat a mágikus Ezüstkristály segítségével megmentette, és elérte, hogy a jövőben újjászülessenek. Bunny feladata eleinte az ő felkutatásuk, ám időközben felbukkan egy rejtélyes alak: a magát jelmezzel álcázó Tuxedo Mask (Álarcos Férfi), aki rendszeresen segít neki, amikor küldetése során bajba kerül. Mint kiderül, ő is, mint Sailor Moon, az Ezüstkristályt szeretné megkeresni. Innentől a manga és az anime története eleinte kisebb, később nagyobb különbségekkel, külön folytatódik.

Manga

Sailor Moon, Luna utasítására a Hold hercegnőjének felkutatásába kezd. Közben azonban új harcosokra lel: Sailor Mercury, Sailor Mars, és Sailor Jupiter csatlakoznak hozzá, hogy együtt küzdjenek a Dark Kingdom ellen, s hogy megtalálják az Ezüstkristályt, mely az ellenségnek is kell, ereje miatt. Tuxedo Mask és Sailor Moon azonban váratlanul lelepleződnek egymás előtt: a férfi nem más, mint Csiba Mamoru, aki rejtélyes megérzései miatt kutatja a kristályt, amit meg kell szereznie hercegnőjének. Együttműködni azonban nem hajlandó. Közben egy régóta ismert harcos, Sailor V, azaz Sailor Venus csatlakozik a csapathoz, aki magát a keresett hercegnőnek adja ki. Közben Mamoru és Uszagi egymásba szeretnek, ezért Tuxedo Mask az ellenség egyik halálos csapását felfogja szerelmese védelmében. Sailor Moon könnyeiből előbukkan az Ezüstkristály, majd emlékei is visszatérnek: valójában ő a Hold hercegnőjének reinkarnációja, Tuxedo Mask pedig Endymioné, a régi szerelmeséé. Az ellenség elrabolja Endymion holttestét, és gonosz energiákkal feltöltve újra életre kelti, hogy végezzen a harcosokkal, és hozza el az Ezüstkristályt. Közben a holdharcosok a Holdra mennek, ahol megkapják a válaszokat múltjukkal kapcsolatban, és szert tesznek egy kardra, amit Sailor Venus hamarosan használ is, amikor megöli Berylt, a Dark Kingdom vezetőjét. Az igazi gonosz azonban még mindig él, Metaliával pedig az Északi-sarkon csapnak össze. Bár mind Sailor Moon, mind Tuxedo Mask meghalnak, szerelmük erejének és az Ezüstkristálynak hála feltámadnak - és bár lehetőség lenne az Ezüst Millennium feltámasztására, de Uszagi csak átlagos lány szeretne maradni, ezért folytatják nyugodt földi életüket.

Nem sokáig tart a béke, ugyanis egy rejtélyes kislány pottyan Uszagi és Mamoru fejére a parkban, aki az Ezüstkristályt követeli tőlük. A lány, akit Csibiuszának neveznek el, nem érkezik egyedül: nyomában jár a Black Moon Clan, akik meg akarják őt ölni, és ők is az Ezüstkristályra vadásznak. Miután Sailor Venus kivételével az összes harcoslányt elrabolják, Csibiusza bevallja nekik, hogy a jövő világából érkezett: ezer év múlva a Black Moon Clan elpusztítja a jövőbeli Kristály Tokió városát, de győzelme nem lehet teljes, amíg a királynő palotája áll - azt azonban csak az Ezüstkristály megszerzésével pusztíthatják el, mert az uralkodónő örök álmát alussza bent. A harcosok a jövőbe utaznak, ahol az idő őre, Sailor Pluto igazítja el őket. Kristály Tokióban találkoznak Endymion királlyal, aki Tuxedo Mask jövőbeli énje. Ebből kiderül, hogy a királynő Sailor Moon jövőbeli énje, Csibiusza pedig kettejük lánya, aki azonban királyi vére ellenére semmilyen különleges erővel nem rendelkezik. Váratlanul rajtuk üt Gyémánt herceg, a Black Moon Clan vezetője, aki elrabolja Sailor Moon-t, mert szerelmes belé. Egy gonosz kristály, a fekete kristály uralta bolygóra, a Nemezisre viszi, ahonnét azonban megszökik, és elrabolt harcostársait is megmenti. Közben azonban Wiseman, a Black Moon Clan létrehozója és tanácsadója (valójában a Káosz egyik formája, az igazi ellenség) megkörnyékezi Csibiuszát, aki szomorú amiatt, hogy még nem ébredt fel a benne rejlő erő. A fekete kristállyal megadja neki ezt a képességet, azonban ez elméjét is megfertőzi, és mint Black Lady, már Wiseman gonosz terveit szolgálja. Megszerzi mindkét Ezüstkristályt, azonban azok együttes jelenléte a világ pusztulását jelentené, ezért Sailor Pluto, noha tilos, de megállítja az időt. Ezért azonban életével fizet, és Black Lady, ezt látván, elsírja magát, amitől visszaváltozik Csibiuszává, sőt többé - megkapja különleges harcosi erejét, így ő lesz Sailor Chibi Moon. Miután édesanyja is felébred, egy holdjogart ad neki, amivel ő és Sailor Moon végleg végeznek a jövőt sakkban tartó gonosszal.

A béke azonban nem teljes: Csibiusza is visszakerül a múltba, édesanyja kívánságára, hogy tréningezzen, mint harcos. Egy új ellenség jelenik meg a Mugen Gakuen nevű iskola környékén, ahol különös dolgok történnek: a diákok szörnyekké változnak. Egy ilyen összecsapás alkalmával Csibiusza megmenti egy beteg kislány, Tomoe Hotaru életét, akivel összebarátkoznak. Közben azonban két különös idegen bukkan fel: Tennó Haruka, az autóversenyző; és Kaió Micsiru, a hegedűművész. Mindketten a Mugen Gakuen iskola tanulói, és különös kapcsolatba bonyolódnak a lányokkal. Közben a harcosok különös álmokat látnak a világ pusztulásáról és arról, hogy bizonyos három talizmánnak nem szabad egyszerre megjelennie, mert az jelenti a világ végét. Hamarosan kiderül, hogy Haruka és Micsiru is holdharcosok, Sailor Uranus és Neptune azonban nem hajlandóak a többiekkel együtt küzdeni. Náluk van két talizmán, hamarosan azonban a harmadik tulajdonosa, Meió Szecuna, azaz Sailor Pluto is felbukkan. Állításuk szerint egy idegen naprendszerből érkező hódító, Master Pharaoh 90 vette uralma alá a Mugen Gakuent, az őrült professzor, Hotaru apja segítségével. A három talizmán arra való, hogy megidézze Sailor Saturnt, aki elpusztítja a világot, amint tette ezt a Dark Kingdom ősidőkkel ezelőtti támadásakor is. Mivel Saturn nem más, mint Hotaru, a külső holdharcosok végezni akarnak vele, de ezt Sailor Moon nem hagyja. Hotaruban azonban a gonosz is elültetett egy parazitát: ez Csibiusza lelkét és az Ezüstkristályát elrabolva életre kelve Mistress 9 lesz, a papnő, aki megidézi Master Pharaoh 90-et. Hogy felvehessék vele a harcot, a kilenc holdharcos együttes ereje megidézi a Szent Grált, amely Super Sailor Moon-ná változtatja Uszagit. Ereje azonban még így is kevés, de a Mistress 9-ban még mindig létező Hotaru segít a harcosoknak. Végül csak megidézik Sailor Saturnt, aki végez a gonosszal, de a Földet nem pusztítja el, mert Sailor Moon ereje megmenti őt, s mint csecsemő reinkarnálódik, hogy új életet kezdhessen.

A harc azonban nem ér véget: egy napfogyatkozás alkalmával egy különös társulat, a Dead Moon Circus érkezik a városba. Az ő vezetőjük Nehellénia királynő, aki a Hold sötét oldalának az uralkodónője volt évezredekkel ezelőtt, amíg gonosz tetteiért Serenity királynő börtönbe nem zárta. Mivel Nehellénia tartja magát az Ezüstkristály egyedüli jogos tulajdonosának, ezért meg akarja azt szerezni, hogy övé lehessen a Föld. Előbb azonban Elysiont, az álmok földjét rohanja le, és foglyul ejti Hélioszt, annak főpapját. Héliosz azonban egy szárnyas ló alakjában megjelenik Csibiusza előtt, és a segítségét kéri az Aranykristály megtalálásában. Mamoru időközben látványosan rosszabbul lesz, ahogy az árnyak elborítják a Földet. A harcoslányok összetűzésbe kerülnek a cirkusszal és az amazon kvartettel, akikről kiderül, hogy Sailor Chibi Moon jövőbeli harcoscsapata lesznek. Miután Sailor Saturn újra felébred, vissza is adja erejüket, majd együttes erővel szállnak szembe a Dead Moon Circusszal. A végső összecsapásra az Elysionon kerül sor, ahol végeznek Nehelléniával, miután Csibiuszának köszönhetően megjelenik az Aranykristály, amely Mamoruban volt - s ettől Uszagi Eternal Sailor Moon-ná változik.

A harc azonban nem ér véget, mert legutolsó ellenségük maga a Káosz, aki Sailor Szensiket állított a szolgálatába, és a harcosi lélek esszenciáit, a Star Seed-eket gyűjti. Mamoruról úgy tudják, hogy Amerikába utazik tanulmányi útra, ám a gonosz Sailor Galaxia áldozata lesz. Csibiusza pedig visszatér a jövőbe. Mégsem marad Uszagi egyedül a harcban: harcostársai mellett egy idegen bolygó harcosai, a Sailor Starlights is felbukkannak, akik a Földön elrejtőzött hercegnőjüket keresik. Ráadásul egy különös erővel megáldott kislány, CsibiCsibi is közéjük kerül. Miután a gonosz végez összes harcostársával, Sailor Moon elindul a Sailor Starlights csapattal, CsibiCsibivel, és a végül megtalált hercegnőjükkel a Sagittarius Zero Star-hoz, a galaxis középpontjába, a gonosz által megszállt Galaxiával felvenni a küzdelmet. Miután azonban csak Sailor Moon és a kislány maradnak életben, a jövő világában a veszélyt megérző Chibi Moon és harcoscsapata indulnak segítségükre. Miután azonban Galaxia megöli az időközben feltámasztott és agymosott Mamorut, ő is eltűnik. CsibiCsibiről kiderül, hogy ő Sailor Cosmos, egy jövőbeli erős harcos, aki azért jött vissza, hogy segítsen megmenteni a jövőt. Sailor Moon azonban nem hajlandó megölni a Káoszt, mert azzal a galaxis lassú halálát is okozná, hanem, vállalva a jövőbeli háborúk kockázatát, csak elzárja őt egy börtönbe. A győzelemmel minden visszatér a rendes kerékvágásba, Uszagi és Mamoru pedig összeházasodnak, és felkészültek a jövőre.

Anime

Sailor Moon, Luna utasítására a Hold hercegnőjének felkutatásába kezd. Közben azonban új harcosokra lel: Sailor Mercury, Sailor Mars, és Sailor Jupiter csatlakoznak hozzá, hogy együtt küzdjenek a Dark Kingdom ellen, s hogy megtalálják az Ezüstkristályt. Az ellenség motivációja eleinte az, hogy felébresszék régóta szunnyadó úrnőjüket, Metaliát, majd hogy megtalálják a hét szivárványkristályt, amelyből a legendás erejű kő, az Ezüstkristály illeszthető össze. Mamorut álmában egy rejtélyes hercegnő kéri arra, hogy keresse meg a kristályokat, így három csapat igyekszik összegyűjteni azokat. Közben egy régóta ismert harcos, Sailor V, azaz Sailor Venus csatlakozik a csapathoz. Miután megvan mind a hét kő, az ellenség megpróbálja a hiányzó darabokat megszerezni, ami sikerül is. Sailor Moon és Tuxedo Mask lelepleződnek egymás előtt, majd a férfi súlyos sérülést szenved egy orvtámadás során. Sailor Moon könnyeiből előbukkan az Ezüstkristály, majd emlékei is visszatérnek: valójában ő a Hold hercegnőjének reinkarnációja, Tuxedo Mask pedig Endymioné, a régi szerelmeséé. Az ellenség elrabolja Endymiont, és gonosz energiákkal feltöltve újra életre kelti, hogy végezzen a harcosokkal, és hozza el az Ezüstkristályt. Emlékei azonban még mindig maradtak, s ezek nem engedik, hogy ártson Sailor Moon-nak. Végül az ellenség teljesen feltölti gonosz energiával, és mivel a harcosoknak nincs más választása, egy titkos bejáraton keresztül a Dark Kingdom északi-sarki főhadiszállására jutnak. Itt gigászi csatát vívnak négy erős démonnal, akik azonban végeznek a harcoslányokkal, s csak Sailor Moon marad életben. Neki előbb Endymionnal kell megküzdenie, akit sikeresen visszatérít szerelme erejével, de az ellenség megöl őt. A végső csatában pedig az Ezüstkristállyal és barátai közös erejével végez a gonosszal, de saját élete árán. Utolsó erejével a kristálytól új életet kér, aminek köszönhetően mindannyian visszakapják normális földi életüket, de elfelejtik, hogy valaha is harcosok voltak.

Hamarosan azonban két rejtélyes idegen lény érkezik a Földre, akik beépülnek az iskola tanulói közé. Ail és An fájuk számára gyűjtenek emberi energiát, hogy életben maradhassanak. Ezt azonban gonosz módon teszik, ezért Lunának nincs más választása, vissza kell adnia a harcoslányok emlékeit, hogy megmentsék a békét. Mamoru azonban semmire sem emlékszik, de egy különös hasonmása, a Holdfénylovag, aki valójában a megmaradt emlékeinek kivetülése, segít Sailor Moon-nak. A két idegen lény végül megérti, hogy nem gyűlöletből, hanem szeretetből kell energiát szerezniük fájuknak, ezért elhagyják a bolygót. Mamoru és a Holdfénylovag egyesülnek, s így a fiú végre mindenre emlékszik. De nem sokáig tart a nyugodt élet, ugyanis egy rejtélyes kislány pottyan Uszagi és Mamoru fejére a parkban, aki az Ezüstkristályt követeli tőlük. A lány, akit Csibiuszának neveznek el, nem érkezik egyedül: nyomában jár a Black Moon Clan, akik meg akarják őt ölni, és ők is az Ezüstkristályra vadásznak. Egy rövid időre Uszagi és Mamoru szakítanak, ugyanis Mamoru rémálmokat lát mindne éjszaka, amelyek erre kényszerítik őt. Végül azonban leküzdi a víziókat, mert szerelme mindennél erősebb. Idővel Csibiusza bevallja nekik, hogy a jövő világából érkezett: ezer év múlva a Black Moon Clan elpusztítja a jövőbeli Kristály Tokió városát, de győzelme nem lehet teljes, amíg a királynő palotája áll - azt azonban csak az Ezüstkristály megszerzésével pusztíthatják el, mert az uralkodónő örök álmát alussza bent. A harcosok a jövőbe utaznak, ahol az idő őre, Sailor Pluto igazítja el őket. Kristály Tokióban találkoznak Endymion királlyal, aki Tuxedo Mask jövőbeli énje. Ebből kiderül, hogy a királynő Sailor Moon jövőbeli énje, Csibiusza pedig kettejük lánya. Miután a Black Moon Clan tagjai, Gyémánt herceg kivételével, elvesztik a bizalmukat Wiseman-ben, a Black Moon Clan létrehozójában és tanácsadójában, az megkörnyékezi Csibiuszát, akit hamis emlékképek keltésével meggyőz arról, hogy őt senki sem szereti. Szüksége van a kislány erejére, aki a jövő Ezüstkristályát balszerencsés módon befogadta a testébe, és ezért különleges képességekkel rendelkezik. Ezért gonosz energia felhasználásával Black Lady lesz belőle, aki Wiseman-t szolgálja. Sailor Moon azonban szembeszáll a gonosszal, visszahozza Csibiuszát maguk közé, majd felveszi a harcot Wiseman-nel, akit az előkerülő második Ezüstkristállyal egyetemben legyőznek. A jövő békéje végül helyreáll, Csibiusza pedig visszatér a jövőbe.

De a harcok nem értek véget: a Death Busters nevű szervezet, Tomoe professzor vezetésével tiszta szíveket keres, hogy megszerezzen három talizmánt, amellyel megidézheti a Szent Grált, és és annak erejével egy gonosz lényt, Pharaoh 90-et hozhat el a Földre, aki elpusztítja a világot. A lányok körül két különös idegen bukkan fel: Tennó Haruka, az autóversenyző; és Kaió Micsiru, a hegedűművész. Mindketten a Mugen Gakuen iskola tanulói, amelynek Tomoe professzor a vezetője. Közben Rei különös álmokat lát a világ pusztulásáról és egy rejtélyes harcosról. Hamarosan kiderül, hogy Haruka és Micsiru is holdharcosok, Sailor Uranus és Neptune. Ők nem hajlandóak a többiekkel együtt harcolni, mert ők is a három talizmánt keresik, de ezért képesek akár életeket is feláldozni. Az ellenség rájön, hogy két talizmán éppen náluk van, és elveszi tőlük, a halálukat okozva ezzel. Váratlanul megjelenik azonban Sailor Pluto, a harmadik talizmánnal, feltámasztja a halott harcosokat, majd együtt a három talizmánnal megidézik a Szent Grált, aminek hatására Uszagiból Super Sailor Moon lesz. Majd Sailor Pluto elmeséli a többieknek, hogy az a küldetésük, hogy megakadályozzák Sailor Saturnnak, a pusztítás harcosának az ébredését, mert érzésük szerint ő az igazi ellenség. Mindeközben Csibiusza is visszatér a jövőből, hogy jó harcossá válhasson, és mint Chibi Moon, csatlakozik a lányokhoz. Összebarátkozik Tomoe professzor lányával, Hotaruval, aki sokat betegeskedik. Hamarosan kiderül, hogy benne rejtőzik Sailor Saturn, ezért a külső holdharcosok meg akarják őt ölni. Azonban végül rájönnek, hogy egy idegen lény, Mistress 9 lakozik benne, aki Csibiusza tiszta szívét elvéve öntudatra ébred, és nekilát Pharaoh 90 megidézésének. Sailor Moon, bízva Hotaru erejében átadja neki a Szent Grált, ami végül beigazolódik: Mistress 9 elpusztul, Sailor Saturn pedig felébred és végez a gonosszal, saját élete árán. Sailor Moon azonban megmenti őt, és mint csecsemőt, visszahozza egy új élet reményében. A külső holdharcosok elhagyják a várost, Hotarut pedig az eseményeket túlélt, de amnéziás Tomoe professzor gondjaira bízzák.

A harc azonban nem ér véget: egy napfogyatkozás alkalmával egy különös társulat, a Dead Moon Circus érkezik a városba. Az ő vezetőjük Nehellénia királynő, aki a Hold sötét oldalának az uralkodónője volt évezredekkel ezelőtt, amíg gonosz tetteiért Serenity királynő börtönbe nem zárta. Mivel Nehellénia tartja magát az Ezüstkristály egyedüli jogos tulajdonosának, ezért meg akarja azt szerezni, hogy övé lehessen a Föld. Előbb azonban Elysiont, az álmok földjét rohanja le, és foglyul ejti Hélioszt, annak főpapját. Héliosz azonban egy szárnyas ló, Pegazus alakjában megjelenik Csibiusza álmaiban, és a segítségét kéri. Héliosz új erőt ad a harcosoknak, amire szükségük is van, mert a cirkusz artistái mindenki álmaiban Pegazust keresik. Csak így tudják ugyanis használni a foglyul ejtett Héliosz fején lévő Aranykristályt, amelynek lenyűgöző ereje van. Ahogy az árnyak egyre erősödnek Mamoru látványosan rosszabbul lesz, így ő nem tud segíteni a lányoknak. A cirkuszban kerül sor a végső összecsapásra, ahol Nehellénia végre kiszabadul tükörbörtönéből, de az Aranykristályt nem sikerül megkaparintania: azt felhasználva Chibi Moon visszaűzi őt az árnyak közé.

Ennyivel azonban nem sikerül végleg legyőzniük, mert egy titokzatos ellenség kiszabadítja Nehelléniát, hogy revansot vehessen a harcosokon. Gyűlöletének álomtükrét széttöri, s a földiek közé szórja. Egy darabja Mamoru szemébe esik, amitől furán kezd el viselkedni, majd Nehellénia magához rántja a tükörvilágba. Sailor Saturn ismét felébred, és a többi harcossal együtt egyesíti erejét, amitől Uszagi Eternal Sailor Moon-ná változik, s így képes lesz a tükörvilágba menni, visszaszerezni Mamorut, Nehelléniát pedig megszabadítja a gonoszságtól. A harc azonban nem ér véget, mert új ellenségük maga a Káosz, Sailor Galaxia képében, aki Sailor Szensiket állított a szolgálatába, és a harcosi lélek esszenciáit, a Star Seed-eket gyűjti. Mamoruról úgy tudják, hogy Amerikába utazik tanulmányi útra, ám a gonosz Sailor Galaxia áldozata lesz. Csibiusza pedig visszatér a jövőbe. Mégsem marad Uszagi egyedül a harcban: harcostársai mellett egy idegen bolygó harcosai, a Sailor Starlights is felbukkannak, akik a Földön elrejtőzött hercegnőjüket keresik. Ráadásul egy különös erővel megáldott kislány, CsibiCsibi is közéjük kerül. A Starlights csapat egyik tagja, Seiya, érzelmileg is közel kerül Uszagihoz, de a lány továbbra is Mamorut szereti. Amikor Galaxia már elég erős lesz, támadást indít a Föld ellen, Sailor Moon és a harcosok pedig megküzdenek vele, hatalmas áldozatok árán: csak a Starlights csapat, Sailor Moon, és CsibiCsibi élik túl a harcot. CsibiCsibiről kiderül, hogy ő a Galaxia testét elhagyott jóság megtestesülése, és csak ő lenne képes végezni vele, de ebbe Sailor Moon nem megy bele, s végül saját szeretete erejével téríti meg Galaxiát, menti meg barátait és a világot. A Káosz pedig visszatér apró darabokban minden egyes ember szívébe.

Takeucsi Naokó a nyolcvanas évek közepe óta készített mangákat, de egészen a kilencvenes évek elejéig nem űzte ezt a foglalkozást komolyabban. A "The Cherry Project" című műve azonban már elég nagy sikert aratott, ezért nekilátott egy olyan mű készítésének, amely már nagyobb szabású. A Codename: Sailor V lett ennek az eredménye, aminek létrejötte nagyban köszönhető Takeucsi szerkesztőjének, Oszanó Fumiónak. Ő javasolta ugyanis, hogy a főhősnő, aki a szeretet és az igazság nevében küzd a gonosszal, viselje a japán iskoláslányok egyenruháját. [4] Az első fejezet 1991. július 18-án került kiadásra, és nagy sikert aratott. A Kódansa kiadó, megérezve az ebben rejlő hatalmas lehetőséget, egy új szerződést ajánlott Takeucsinak, melyben benne volt az anime elkészítésének terve és a további franchise-jogok. Ő azonban egy merész húzással átalakította a történetet: mivel korábban is tetszettek neki a Szuper Szentaj típusú művek (ahol jellemzően szuperhőscsapatok veszik fel a harcot a gonosszal), ezért a történetet átírta, belerakott még négy másik harcoslányt, az addigi főhősnő, Sailor V pedig csak egyike lett a csapat tagjainak. Így keletkezett a Sailor Moon manga, amely 1992 elején kezdte meg pályafutását, valamivel az anime első epizódjának sugárzása előtt. Emellett azonban a Sailor V is folytatódott, meglepően sokáig.

Sailor Moon és a harcoslányok megjelenése a végleges változathoz képest eleinte meglehetősen eltért. A kezdeti változatokban Sailor Moon haja még rózsaszín lett volna, később ez megváltozott úgy, hogy átváltozáskor ezüstszürke lett volna, de alapjában véve szőke, végül a csak szőke haj maradt. Eleinte egy maszk is járt az egyenruhához, ami a manga elején még szerepel, de később teljesen eltűnik. Az öt harcoslány egyenruhája is változatosabb lett volna, de végül ezek is uniformizálva lettek, s szinte csak színükben térnek el egymástól.[5]

A siker elsöprő volt, és erre sem Takeucsi, sem a kiadó, de még az anime készítői sem számítottak. Az eredetileg 13 fejezetesre tervezett manga és 46 epizódos anime sikerét látva kétség sem férhetett hozzá, hogy jönnie kell a folytatásnak. Mivel azonban a manga rajzolásával sokkal lassabbban haladtak, mint ahogy az anime adásba került (hetente egy epizód), és ott volt még a továbbra is futó Sailor V, ezért áthidaló megoldásként a TOEI Animation emberei készítettek 13 áthidaló epizódot, amelyek nem nyerték el Takeucsi tetszését maradéktalanul. Ekkoriban azonban a rengeteg munka hatására nem is tudott volna azzal foglalkozni, hogy érdemben beleszóljon az anime készítésébe, sőt egy időben azt is fontolgatta, hogy abbahagyja az egészet. Végül azonban, rajongóira gondolván, mégis folytatta a történetet.[6] A csúszások miatt a manga második története és az anime második évada (R évad) már több ponton eltér egymástól, melyek nem feltétlenül dramaturgiai szempontból történtek.

Egy évvel később, 1994-ben a Sailor V befejeződött, a Sailor Moon viszont folytatódott. A harmadik történet és az anime harmadik (S) évada viszont már számottevően különbözött egymástól, mivel utóbbit a fiatalabb korosztály számára is élvezhetővé kívánták tenni. Ez még inkább igaz volt a negyedik történetre és a SuperS évadra: a manga sokkal sötétebb tónusú és félelmetesebb a kissé gyerekesre sikeredett anime évadnál. Takeucsi itt újabb csúszást szedett össze, aminek köszönhetően hat újabb epizódot toldottak be az animátorok. Az ötödik, utolsó történet és évad (Stars) 1996-ban kezdődött, és végül 1997 februárjában fejeződött be, valamivel később pedig a manga is leállt. Takeucsi azonban nem volt elégedett az animével: a befejező évadban gyakorlatilag az egész történetet átírták, és jó pár szereplő a mangából nem vagy nem úgy jelent meg, ahogy eredetileg kellett volna.[7]

A befejezés után a jogok Takeucsi saját vállalkozásához, a PNP-hez kerültek. 2003-ban egy élőszereplős sorozat készült, amelynek az írónő az egyik fő producere lett. Ezzel egy időben újrarendezve, új borítóval, és sok helyen újrarajzolt képekkel megjelent a Sailor Moon és a Sailor V összes megjelent kötete, 2004 őszéig. Azóta külföldön is többször megjelent a mű, a 2010-ben történt nagy licensz-eladásnak köszönhetően pedig a jövőben még legalább három évtizedig élvezhetik a rajongók a mangát és az animét.

A szereplők

  • Cukino Uszagi (月野 うさぎ): a sorozat főszereplője. Egy életvidám, kicsit szétszórt, és néha bőgőmasina lány, akinek viszont hatalmas szíve van, megértő, és nagy az áldozatkészsége is. Ő képes átváltozni Sailor Moon-ná, a szeretet és az igazság harcosává. A sorozat kezdetén 14 éves, és semmi sem áll tőle távolabb, mint a harc, ugyanis ő normális lány szeretne maradni. A történet előrehaladtával azonban rájön arra, hogy ereje segítségével képes lehet megmenteni mindazokat, akiket szeret. Sailor Moon-ként ő az Ezüstkristály birtokosa - ez a kő az öröksége a múltból, amikor még a Hold királyságának hercegnőjeként élt. Mivel a kő ereje az ő életerejéhez van kötve, nagyon ritka, hogy teljes energiáját felhasználná, az ugyanis akár a saját halálához is vezethet.
  • Csiba Mamoru ((地場 衛): Uszaginál valamivel idősebb egyetemista (illetve a mangában végzős gimnazista). Gyerekként egyedüli túlélője egy szörnyű autóbalesetnek, amiben mindkét szülője meghalt. Mamoru ezt követően amnéziában szenvedett.[8] A sorozatban időnként prekognitív képességeket mutat fel[9], álmokból és megérzésekből vett inspirációk által hajtva válik Tuxedo Mask-ká (a magyar fordításban "Álarcos férfi"), hogy első számú védelmezője legyen a holdharcosoknak.
  • Mizuno Ami (水野 亜美): egy szerény, csendes könyvmoly, Uszagi osztálytársa. Kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, IQ-ja állítólag 300 felett van.[10] Az ő alteregója Sailor Mercury. Tanulmányai elvégzése után orvos akar lenni, mint édesanyja. Naivitásának és realista világszemléletének ellentéte állandó súrlódást okoz a személyiségében, ami idővel az egyik legérettebb gondolkodású Senshivé csiszolja őt. Egy mini-számítógéppel is rendelkezik, melyet a jó cél érdekében gyakran használ.
  • Hino Rei (火野 レイ): az elegáns Rei a csapat harmadik tagja, akit Sailor Moon „talált meg”, és Sailor Venus után a második vezetője a Belső Harcosoknak (Inner Senshi). A tüzet és lángot uralja mint Sailor Mars, valamint pszichés képességei révén képes megérezni, ha gonosz van a közelben, időnként pedig előérzetei vannak a jövőre nézve, mivel civilben mikó (papnő – női szentélygondozó) egy sintó szentélyben.[11] Uszagival való nézetkülönbségei főképp civakodásokban nyilvánulnak meg, de időnként igen komoly kritikát mond harcostársa felett. Karaktere a mangában és az animében nagyon különböző: előbbiben titokzatos és visszahúzódó, utóbbiban életvidám és harsány. Barátnőivel ellentétben ő egy egyházi iskolába jár, mégpedig sintó létére katolikusba, s így nem érintik őt olyan mindennapi problémák, mint a többi lányt izgató középiskolai szintvizsgák.
  • Kino Makoto (木野 まこと): egy fiús lány, aki egy másik iskolából kerül Uszagi osztályába, erőszakos természete miatt. Senki nem mert vele barátkozni, egészen Uszagi kíváncsiskodásáig. A japán lány-átlagnál sokkal magasabb és erősebb, nem habozik bevetni fizikumát, ha egy vita elfajul. Alteregója Sailor Jupiter. Makoto mindkét szülője meghalt évekkel a történet kezdete előtt, egyedül él és visel gondot magára. Szeret főzni, nagyon házias. Fiatalon akar férjhez menni, álma, hogy egy virág- és süteményboltot vezessen.[12] Uszagi az első, akivel komoly barátságba kerül.
  • Aino Minako (愛野 美奈子): Minako első szereplése megelőzte mindegyik Sailor Senshi-t, külön mangával és háttértörténettel engedte útjára megalkotója, mint Sailor V. A csinos álmodozó Sailor Venus rajong a popkultúráért: minden vágya, hogy sztár legyen. Karaktere nagyon hasonlít Uszagiéra, bár talpraesettebb nála.[13]
  • Csibiusza (ちびうさ): Uszagi és Mamoru jövőbeli lánya, körülbelül 6-9 év közötti, amikor először megjelenik a harcosok életében (a mangában az alternatív történet miatt körülbelül 900 éves). Eredeti neve Uszagi "Small Lady" Serenity, a becenevét megkülönböztető jelleggel kapta. Először azért jön vissza a múltba, hogy segítséget keressen a szülei megmentéséhez, később azonban már mint Sailor Chibi Moon szerepel, aki tapasztalatgyűjtés céljából érkezik, mint a jövő harcosa. Bár tudatában van annak, hogy Uszagi a jövőbeli anyja, a múltban mégsem viselkedik vele tisztelettudóan, inkább olyanok, mint a testvérek. Kettejük között azonban mégis mély kötődés fedezhető fel. Legfőbb álma, hogy egyszer ő is olyan szép lehessen, mint az édesanyja.[14]
  • Meió Szecuna (冥王 せつな): egy rejtélyes nő, aki először mint Sailor Pluto jelenik meg, aki az Időt vigyázza az illetéktelen utazóktól. Civilben csak jóval később jelenik meg a Földön, hogy a maga távoli, csendes és sokszor idegen módján segítse a harcosokat. Habár rá szabott feladata miatt nagyon izolált személyiség, a kis Csibiuszával közeli barátságba kerül. Ő a legidősebb a harcosok között, és néhány különbség is megfigyelhető közte és a többiek közt: bőrszíne sötétebb, a mangában pedig úgy utalnak rá, mint Kronosznak, az idő istenének lányára. A mangában plátói szerelmet érez Endymion király iránt.
  • Kaió Micsiru (海王 みちる): a tengerkék, hullámos fürtű, kék szemű Micsiru remekül hegedül, úszik és fest. A harcosok közül ő érdeklődik a legmélyebben a művészetek iránt és a sorozatban szívesen fejezi ki magát egy szenvedélyes hegedűszólóval. A harmadik történetben lép színre Harukával, azaz Sailor Uranusszal karöltve, hogy a titokzatos Talizmánok után kutakodjanak. Felfogásuk sokban különbözik az Inner Senshi (Belső Harcosok) filozófiájától, sokkal vadabbak és individuálisabbak, ezért számos alkalommal, egészen a végkifejletig inkább keresztezik egymás terveit, mintsem segítenék azt.
  • Tennó Haruka (天王 はるか): egy jó természetű, maszkulin lány. Haruka ugyanannyi idős, mint partnere, Micsiru, s ők ketten valamivel idősebbek a holdharcosoknál. Alteregója Sailor Uranus, az Ég Harcosa. Mielőtt harcossá vált, az álma az volt, hogy híres versenyző lehessen, és még most is szenvedélyei a gyors autók és motorok. Szeret úgy öltözködni és viselkedni mint egy férfi, különösen a mangában ruházzák fel ilyen attitűddel. Mint harcos, nem kedveli a csapatjátékot, csak Sailor Neptune-nal, Plutóval és Saturnnal "dolgozik" szívesen - ugyanakkor Serenity hercegnőért az életét is feláldozná. Közte és Micsiru között egy nagyon finoman ábrázolt leszbikus kapcsolat fedezhető fel.
  • Tomoe Hotaru (土萠 ほたる): egy édes, magányos fiatal lányka. Apja egy megszállott tudós. Hotaru egészsége gyenge lábakon áll egy hajdani laborbaleset miatt. Az életét sokáig beárnyékolja ez a sötét titok, ami rányomja bélyegét a családja jelenére, de miután legyőzi, belőle válik a Csend Harcosa (Soldier of Silence), azaz Sailor Saturn. Saturn a pusztítás erejét kapta,[15] méghozzá olyan hatalmasat, hogy Hotaru nagyon ritkán hívja elő; a többiektől eltérően az ő harcos és civil élete szeparált. Töprengő típus, emberi alakjában érthetetlen és misztikus gyógyító képességgel rendelkezik.

Média megjelenések

Manga

A történet eredetijét képező képregény 52 fejezetes, s ezen belül öt különálló blokk olvasható. 1991 és 1995 között jelent meg a Kodansha gondozásában, 18 nagyobb kötetben (Volume). A korábbi Sailor V-sorozat egyes szereplőit és elemeit is átvette a manga. Emellett hangsúlyt kapott benne az asztronómia, az asztrológia, a görög és római mitológia, a geológia, japán kulturális hagyományok, valamint az iskolás lányok szokásai.

Eredetileg mindössze egyetlen történet készült volna el, de a hatalmas sikerre való tekintettel Takeucsi tovább rajzolta. Még négy fő sztorivonalat kerekített ki, melyek aztán egy-két hónappal később az animében is megjelentek. A manga mind az öt blokkját egy speciális "art book" zárta le, melyekben a szerző által készített exkluzív képek voltak, valamint saját megjegyzései a mangával kapcsolatban.

2003-ban az élőszereplős sorozathoz kedvcsinálásként újra kiadták a mangát, de akkor már nagyobb kötetekbe rendezve. Tizenkét kötet jelent meg hatvan fejezetre tagolva, két bónuszkötet (melyben összefoglalták az addig összevissza megjelent extrákat), valamint a "Codename: Sailor V", két kötetbe rendezve, mindez vadonatúj borítóval és néhány speciális, kiszínezett oldallal, valamint ahol szükséges volt, modernizálással.

Magyarországon a manga nem jelent meg, bár az Interneten ismeretes egy rajongók által készített fordítás.[16] Helyette az Adoc-Semic adott ki egy képregényt, mely Japánban is ismeretes volt. Ez viszont az anime képi világával készült, s színes volt.

Anime

Ez a logó, amit Japánban használtak a Sailor Moon anime első sorozatánál

A történetből 5 széria készült a Toei Animation és a TV Asahi koprodukciójában, ezek sorrendben: Sailor Moon (Classic néven is szokták emlegetni), Sailor Moon R (népszerű tévhittel ellentétben nincs konkrét jelentése), Sailor Moon S (Super), SuperS, és Sailor Stars. 1992 és 1997 között vetítették Japánban, összesen 200 részen keresztül.

A Sailor Moon Sailor Stars sorozatot csak nagyon kevés országban sugározták. Ennek oka, hogy az újonnan érkezett szereplők nemi identitása kétséges, és emiatt sok országban nem vetíthették (de például a német RTL II a siker miatt megvette, így hazánkban is látható volt, igaz, német nyelven). A magyar változat is véget ér a SuperS részekkel.

Léteznek továbbá mozifilmek is, egy az R-hez, egy az S-hez és egy a SuperS-hoz. Valamint van néhány extra epizód is, egy 3 részes SuperS TV special és egy Ami-chan no Hatsukoi című rövid történet, ami a manga egyik rövid történetét dolgozza fel.

Magyarországon az RTL Klub sugározta 1997 októbere és 1999 júniusa között minden hétköznap délután, illetve egy időben hétvégenként reggel, Varázslatos álmok címen. A SuperS sorozat után a Stars nem került adásba. A fordítás alapja a francia változat volt, bár helyenként használták a japán elnevezéseket is, esetleg saját, magyaros elnevezéseket, akár egy részen belül is, helyenként illúzióromboló hatást keltve. Így, mivel a franciák sem vették át az 5. sorozatot, így nálunk is csak 166 rész volt látható a 200 epizódból (pontosabban a kimaradt részek és a kivágások miatt csak 165 rész, ugyanis a 44. epizódot soha nem adták le). Emellett a 3 mozifilm és az öt special epizód sem került szinkronizálásra. A négy évad a csatorna Rajzfilm Klub nevű blokkjában került levetítésre, más animékkel együtt. Mind a 4 évadot kétszer vetítették le, így a 165 rész mindegyike négyszer került összesen levetítésre. 1999 augusztus végén a 4. évad, a SuperS ismétlése után már nem vetítették a sorozatot. DVD-n sem adták ki még magyarul és a sorozat újraszinkronizálására sem volt sok esély.

2010 decemberében azonban a Toei Animation bejelentette, hogy Észak- és Kelet-Európában Plus licensz keretében fogja árusítani a Sailor Moon TV-s, DVD-s és ajándéktárgyas jogait 30 évre, együtt a One Piece és a Dragon Ball jogaival.[17] Talán ez esélyt jelenhet az újbóli bemutatásra.

A manga és az anime között több ponton eltérések fedezhetőek fel. Többek között Hino Rei karakterének radikális személyiség-változása, Csiba Mamoru háttérbe szorulása a későbbi epizódokban, a Sailor Starlights-ok ábrázolása, illetve szereplők kihagyása (pl. Sailor Kakyuu) vagy épp kitalálása (a teljes "Makaidzsu" éra, vagy az ötödik évad elején a Nehellénia-sztoriszál folytatása).

A sorozathoz általában véve mind Japánban, mind Magyarországon kitűnő szinkronszínészek adták a hangjukat. Sajnos azonban a magyar változatban a hangok több, rendszeresen felbukkanó szereplő esetében változtak vagy éppen ugyanaz a színész kölcsönözte több karakternek is a hangját.

Főszereplő Japán hang Magyar hang
Sailor Moon/Cukino Uszagi Mitszuisi Kotonó
Araki Kae
Csondor Kata
Tuxedo Mask/Csiba Mamoru Furuja Tóru Debreczeny Csaba
Holl Nándor
Sailor Mercury/Mizuno Ami Hikaszava Aja Mics Ildikó
Sailor Mars/Hino Rei Tomizava Micsie Dögei Éva
Sailor Jupiter/Kino Makoto Sinóhara Emi Kiss Eszter
Kökényessi Ági
Sailor Venus/Aino Minako Fukami Rika Kiss Virág
Sailor Uranus/Tennó Haruka Ogata Megumi Seszták Szabolcs
Simonyi Piroska
Sailor Neptune/Kaió Micsiru Kacuki Maszakó Simon Eszter
Sailor Pluto/Meió Szecuna Kavasima Csijokó Németh Borbála
Biró Anikó
Kökényessi Ági
Hirling Judit
Sailor Saturn/Tomoe Hotaru Minagucsi Jukó Papp Ági
Csibiusza/Sailor Chibi Moon Araki Kae Molnár Ilona
Papp Ági (néhányszor)
Luna Han Keikó Somlai Edina
Artemis Takató Jasuhiró Németh Zsuzsa

Az egyes szereplők nevei eltérnek a magyar változatban, ugyanis az a francia verzió alapján készült. A magyar nevek az egyes szereplők szócikkeinél olvashatóak.

Musical

A zenés színpadi előadások, amiket általában SeraMyu-ként említenek együttesen, olyan színházi produkciók, amiket 1993 és 2005 között több mint 800 előadás keretében játszottak mintegy 29 musicalben. Évente kétszer voltak láthatók, egyszer télen, és egyszer nyáron. 2005-ben a sorozat félbeszakadt, és kicsi az esély a folytatására. Azonban ezek a művek adták meg a kezdő lökést az élőszereplős sorozat létrehozásához.[18]

Videojátékok

Számtalan konzolra jelentek meg Sailor Moon játékok, melyek mindegyike az animére épült. A korai játékok oldalról scrollozósak voltak, később viszont teret nyertek a verekedős, vagy rejtvényes verziók. Még egy körökre osztott RPG is megjelent.

Általában először a Super Famicom (SNES) gépekre jelentek meg először, majd később Sega Mega Drive-ra, Gameboy-ra, Sega Saturnra és PlayStation-re. A legutolsó játék 2011-ben jelent meg Olaszországban Nintendo DS-re. Összességében elmondható, hogy Japánon kívül nemigen jelentek meg ezek, kivétel ezek alól az illegálisan terjedő kópiák.

Élőszereplős sorozat

A Sailor Moon live-action verzója 2003. október 4-e és 2004. szeptember 25-e között került bemutatásra. A sorozat hivatalos címe Pretty Guardian Sailor Moon, röviden PGSM, és ez az első sorozat, ami teljesen angol címet kapott. Összesen 49 részből áll, és a Tokyo Broadcasting System neve alatt került bemutatásra. Másik 28 TV-csatorna is megvásárolta a jogokat és leadta a részeket. Története az első epizódokban inkább a mangához áll közelebb, mint az animéhez, később azonban mindkettőtől kezdett jelentősen eltérni.

Parallel Sailor Moon

A Parallel Sailor Moon egy 19 oldalas japán képregény, amit Takeucsi Naokó írt és rajzolt. A történet a Sailor Moon sorozat alternatív közeljövőjében játszódik, és inkább komolytalankodásnak lehet tekinteni, amely egyfajta tisztelgés a Nyúl éve előtt.

Zene

Az anime sorozat főcímdala a "Moonlight Densetsu" (ムーンライト伝説) lett (magyarra lefordítva Holdfénylegenda). Ezt használták az első négy évad során, bár apróbb változtatásokat eszközöltek rajta. Az első két évadnak a nyitódala volt, a DALI előadásában, míg a harmadik és negyedik évadban a Moon Lips adta elő, kissé áthangszerelve. A Sailor Stars sorozatban egy teljesen új dal, a "Sailor Stars Song" jelent meg, de a Moonlight Densetsu a befejező epizódban újra visszatért. Külföldön több helyütt megmaradt ez a dal, többek között az Egyesült Államokban, azonban ott lefordították és átírták angolra a dalszöveget. Ismertek lettek a záródalok is, többek között a "Heart Moving" ("Mozgásban lévő szívek"), az "Otome No Policy" ("Egy hajadon viselkedése"), a "Tuxedo Mirage" ("Szmokingos délibáb") illetve a "Watashitachi Ni Naritakute" ("Veled szeretnék lenni"). A Moonlight Densetsu eredetileg egy szerelmi témájú dal, mely Uszagi és Mamoru érzelmeit hivatott leképezni. A dal első négy sora magyarra fordítva nagyjából így hangzik:


 

Sajnálom, hogy nem vagyok előrelátó,
Elmondhatom az álmaimban,
De gondolataim egyre csak azon járnak,
Hogy most azonnal látni akarlak.
 

Magyarországon a franciák által készített főcímdal vált ismertté (Bernard Minet előadásában), mely egyáltalán nem hasonlít az eredetire. Németországban is saját főcímdalt készítettek, itt azonban többféle is készült, attól függően, hogy éppen melyik évadot vetítették. A dal előadói, a Super Moonies, később nagy népszerűségre tettek szert, s több albumot is megjelentettek.

A sorozat dalaiból később töméntelen mennyiségű lemez jelent meg, két sorozatot azonban mindenképpen meg kell említeni. A "Sailor Moon Memorial Music Box" egy 10 CD-s gyűjtemény, melyben az első öt évadban és a filmekben hallható zenék találhatóak - csatadalok, témák, szomorú vagy éppen vidám helyzetben szóló aláfestő zenék. Emellett létezik egy "Sailor Moon Memorial Song Box" is, mely 6 CD-s, és a szöveggel rendelkező, 3-6 perces dalok találhatóak meg rajta.

Fogadtatás

A manga 1993-ban elnyerte a Kodansha Manga Award-ot. Nem sokkal később az anime is sikeressé vált. Olyannyira, hogy bár eredetileg mindössze egy évadot terveztek készíteni belőle, amit hat hónapig vetítenek, végül egy öt évig tartó sorozat lett az eredmény.[19] Japánban szombat esti főműsoridőben vetítették, 11-12%-os közönségaránnyal. Az anime 1993-ban elnyerte az ANIMAGE Anime Grand Prix nagydíját.[20]

A Sailor Moon franchise három év alatt körülbelül másfélmilliárd dollár értékűre növekedett. A kritikusok véleménye szerint a sorozat jól el lett találva, ábrázolásának köszönhetően pedig a mangáénál szélesebb közönség szeretetét élvezheti.[21] A sikert meglovagolva hasonló stílusban később több anime is készült. A legismertebbek: a Wedding Peach, a Magic Knight Rayearth, a Nurse Angel Ririko, és az Utena.

Az első országok, ahol a sorozatot levetítették külföldön, Spanyolország és Franciaország voltak, 1993 decemberétől. Észak-Amerikába is eljutott, akárcsak a manga, amely a Tokyopop legjobban keresett művei közé tornászta fel magát. Dél-Korea, amely hagyományosan ellenáll a Japánból érkező kulturális dolgoknak, csak 1997-ben kezdte meg az átvételt.

Az anime sorozat esetében a kritikusok kiemelik, hogy a karakterek közötti szoros barátságot előtérbe helyezi, emellett sok és változatos karaktert szerepeltet, akik mind jól ki vannak dolgozva, és egyéni történetük van, és ezeknek köszönhetően széles közönsége van.[22] Negatívumként említették azonban meg a sorozat kiszámíthatóságát, a "minden részben egy szörny" sablont, valamint azt, hogy számos jelenet (különösen az átváltozások és a támadások) epizódról epizódra ugyanazok.[23]

Nem minden országban illették a kritikusok egyértelműen pozitívan a művet, bár ez leginkább a lokalizált változatoknak szólt. Az Egyesült Államokban készített szinkronos változatról például általában véve lesújtóan nyilatkoznak, különösen az első két évadról, ahol a képsorokat és a zenét is újravágták. Erre a kilencvenes évek elején hatályban lévő törvények miatt volt szükség, nem ábrázolhattak erőszakot semmilyen formában, a karakterek még játékosan sem érinthették meg egymást félreérthető módon, és minden epizód végére bekerült egy oktató-nevelő blokk is. A harmadik és negyedik évad megjelenése idején már nem voltak ennyire szigorú szabályok, ezért ezek szinte érintetlenek maradtak. [24]

A manga esetében a kritikusok úgy nyilatkoztak, hogy remekül ötvözi a sónen és a sódzso stílusokat, a harci jelenetek pedig látványosak és kevés bennük a vér - noha a mű nagy hibája az ismétlődő cselekménysorozat.[25] Az animéhez képest ráadásul a manga sokkal tragikusabb, a rajzfilmváltozattal ellentétben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet Uszagi és Mamoru kapcsolatára, és a környezet is sötétebb.

Erkölcsi tanulság

A Sailor Moon-ban a jó és a rossz egymással való szembenállásának mélyebb vonatkozásai is vannak. Ez a mangában kerül jobban kifejtésre, annak komolyabb hangvétele miatt. Az első történet során az egymástól elszakított szerelmesek elválaszthatatlanságát egy tragikus vonallal színezte ki az alkotó: Serenity hercegnő itt nem egyszerűen meghal, hanem öngyilkos lesz, kiemelve itt a főszereplő, Sailor Moon háttérben megbúvó félelmeit is. Ahogy a történet előrehalad, úgy lesz a kezdetben a harctól is rettegő Uszagiból bátor harcos, akit mindazonáltal végig az motivál, hogy megmentse mindazokat, akiket szeret. Csak ezért száll harcba minden esetben, ugyanakkor barátai nélkül képtelen lenne véghezvinni azt a rengeteg hőstettet. A barátság, a szerelem, és az összetartás így központi motívummá válik, mely a gonoszsággal, mint a magány, a nyers erő, és a kegyetlenség szimbólumával áll szemben. A harmadik történet során ez még inkább bonyolódik, amikor felmerül annak a kérdése, hogy szabad-e a jó cél érdekében megölni valakit, megmentve ezzel a világot. A manga ötödik történetének végén pedig a jövőből érkezett Sailor Cosmos dilemmája merül fel: a barátait vesztett harcos, bár lenyűgöző ereje van, nem mer szembeszállni a gonosszal, hanem inkább a múltba visszatérve próbálja megakadályozni a katasztrófa bekövetkeztét. Végül furcsa módon a barátai segítségére maximálisan számító Sailor Moon javasolja neki, hogy térjen vissza a saját idejébe és nézzen szembe a démonaival.

Főként az animében kerül jobban kidomborításra az a tény, hogy míg a jó erői általában véve barátok és szoros kapcsolat van köztük, addig a gonoszok jellemzően magányosak, és az a tudat motiválja őket, hogy senkire nem számíthatnak vagy hogy senki nem szereti őket. A mangában jellemzően ilyen Beryl királynő és a Káosz, az animében pedig a legtöbb főellenség esetében megmutatkozik ez kisebb-nagyobb mértékben, de jellegzetesen Black Lady és Nehellénia azok, akiket a magány feletti kétségbeesésük motivál. Végül éppen Sailor Moon és a barátai azok, akik a gonoszokat saját szeretetük erejével meggyőznek arról, hogy nincsenek egyedül, és számíthatnak rájuk.

Néhány aggályosabb, főként szexuális tartalmú tény is nehezen elfogadható a japán kultúrától idegen társadalmakban. Zoisite és Kunzite anime-beli homoszexuális kapcsolata vagy Haruka és Micsiru félig-meddig leszbikus viszonya azonban rendkívül finoman ábrázolt, és az egyes karakterek közti erősebb kötődést szimbolizálja. Hasonló, ám kicsit kevésbé visszafogottabban ábrázolt dolog Csibiusza Elektra-komplexusa, amit saját jövendőbeli apja, Mamoru iránt érez (és amely a mangában Black Ladyként meg is testesül), illetve a transzvesztita karakterek, akik bár eredendően férfiak, mégis szívesen álcázák magukat nőnek a küldetés céljának elérése érdekében.

Magyar vonatkozások

Magyarországra a kilencvenes évek végén, a kereskedelmi televíziók térhódításával együtt jutott el a sorozat, amely több, japán eredetű, de francia közvetítéssel átvett animével együtt került vetítésre hétköznap délutánonként. Animációs film mivolta miatt a többi sorozattal együtt gyerekeknek szóló rajzfilmként vélekedtek róla, noha ábrázolásmódja és története miatt elsősorban a valamivel idősebb korosztály az első számú célközönsége. A Dragon Ball Z kapcsán kirobbant botrány a Sailor Moon-t sem kerülte el: Kálmos Borbála a Médiakutató című lapban az animék kapcsán a sorozatra is kitért, mint a sajátos japán kulturális megnyilvánulásra. Cikkében elismeri, hogy a magyar lakosság körében általánosan él az a vélekedés, hogy a rajzolt filmek mesefilmek, ugyanakkor az animéket az értelmetlen erőszakról látják elhíresültnek. De ismerteti azokat a megoldásokat, amelyeket a külföldi vetítésekkor alkalmaznak, hogy tompítsák az élét a kifogásolható elemeknek.[26]

A sorozat újbóli térhódítására reagálva 2010-ben az AnimeStars magazin 22. számában négy oldalas cikkben foglalkozott a sorozat eredeti, kilencvenes évekbeli változatával. A cikkíró külön kiemelte, hogy rengeteg érdekes főszereplő van az animében, a története izgalmas és magával ragadó, ugyanakkor tele van feleslegesnek ítélt epizódokkal, melyek leginkább az egyes mellékszereplők karakterének kidomborítására születtek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

S1 hyperactivity bear, examined disparity, 30-40%.

(amokicmugepk, 2019.06.02 08:33)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone 20 Mg <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone Online</a> sku.cyzi.sayahikari-style.eoldal.hu.ayr.rs http://mewkid.net/buy-prednisone/

Get perineum; consumables except resignation.

(ofemesulayi, 2019.06.02 06:50)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - 23 <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">23</a> lmq.mnkq.sayahikari-style.eoldal.hu.wzh.vl http://mewkid.net/buy-prednisone/

The eating progesterone, myelofibrosis: strange minimised.

(azezbiwi, 2019.04.16 19:06)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Buy Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Buy Prednisone</a> iqu.cixv.sayahikari-style.eoldal.hu.dvk.xh http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

The imperfecta; focuses tries lacrimation.

(ihoqequkara, 2019.04.01 17:39)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Without Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Without Prescription</a> mph.bzxc.sayahikari-style.eoldal.hu.asv.zj http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Crohn's disabilities; tampon fractured volunteered progresses, prolene.

(uyalokis, 2019.04.01 12:28)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Without Prescription <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">23</a> keh.wjtu.sayahikari-style.eoldal.hu.egl.sb http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

One immunity; scalds myeloblastic objects; intraperitoneal fading.

(urucibo, 2019.04.01 08:26)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone 20 Mg <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Without Dr Prescription</a> bxu.xmni.sayahikari-style.eoldal.hu.flm.ze http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/